A háború előzményei
Az 1568-ban a Habsburgok és a törökök között megkötött drinápolyi béke után hosszú, békés időszak következett, s ez lehetőséget adott az ország nyugodt fejlődésére gazdaságilag és kulturálisan egyaránt. A királyi Magyarország és az oszmán birodalom arra használta fel ezt az időszakot, hogy a maga területén berendezkedjen, és megszilárdítsa hatalmát. A határ menti portyázások, kisebb összecsapások azonban folytatódtak, legfőképpen azért, mert a török jogfelfogás nem ismerte a keresztényekkel kötött békét, ezért a drinápolyi békét is csupán 8 évre voltak hajlandók megkötni. Mindkét félnek voltak kisebb várfoglalásai is, de a határvonal lényegesen nem mozdult.
A Habsburgok és a magyar rendek természetesen nem mondtak le arról a célról, hogy a törököt kiűzzék Magyarországról, ráadásul ekkorra az is világossá vált, hogy a törökökkel nem lehetséges az együttélés. Így folyamatosan vizsgálták, hogy milyen stratégia lenne célravezető a törökökkel szemben. II. Rudolf (1576-1608) 1577-ben összehívott egy tanácskozást, ahol két stratégia körvonalazódott. Az elsőt a volt felső-magyarországi főkapitány, Lazarus Schwendi képviselte: a békét mindenáron fenn kell tartani az adók pontos fizetésével és a német zsoldosok által biztosított végvárak támogatásával. A másik koncepciót a hivatalban lévő főkapitány, Johann Rueber fejtette ki, szerinte előbb-utóbb indítani kell egy nagy törökellenes offenzívát, erre a téli hónapokat kell felhasználni, nyáron pedig a foglalások megőrzésére kell törekedni. Mivel a bécsi hadvezetés a súlyos adósságai miatt egyáltalán nem akart háborúba bocsátkozni, a két koncepció közül egyelőre az elsőt fogadta el, hamarosan azonban kénytelen lesz a másodikat életbe léptetni.
A törökök részéről viszont egyre inkább megérlelődött a háború megindításának a gondolata, annak ellenére, hogy a birodalom már túljutott hatalma csúcsán és súlyos belső gondokkal küzdött. A jelentős katonai erőket lekötő, perzsákkal vívott hosszú háború (1578-1590) épp véget ért, a különböző török alakulatok pedig már alig várták az újabb lehetőséget a zsákmányszerzést biztosító újabb expedíciót.
Kezdeti összecsapások: 1591-1593
Az első összecsapások 1591-1592 folyamán zajlottak, ennek során Haszán boszniai pasa ostrom alá vette Sziszek várát, majd elfoglalta Bihácsot. 1593 nyarán a törökök ismét célba vették Sziszeket, ám a megérkező magyar felmentő csapat a vár alatt megvívott csatában megverte a török sereget, s maga Haszán is elesett Erre válaszul III. Murád szultán (1574-1595) hadat üzent II. Rudolfnak.
Aktív háborús évek: 1593-1596
Ugyanabban az évben. 1593-ban Szinán nagyvezír vezetésével hatalmas támadást indult Magyarország ellen. A cél ezúttal is Bécs elfoglalása volt, ehhez viszont biztosítani akarták az oda vezető utat. Ezért a törökök a Dunántúlt támadták erőteljesen, s elfoglalták Sziszek. A sziszeki győzelemben részt vett Nádasdy Ferenc, a fekete bég, aki még számos további csatában szerzett magának hírnevet (Esztergom 1593-as ostroma, Győr visszavétele, Párkány, Visegrád, Tata). A törökök Veszprém és Palota várát vették célba, Székesfehérvár alatt azonban az osztrák csapatok novemberben győzelmet arattak a vár felmentésére érkező törökök felett. A győzelmen felbuzdulva a Haditanács úgy döntött, hogy szélesebb támadást indít a tél közeledtét kihasználva, egyben északon egy újabb frontot is nyitott. Ez a téli hadjárat sikereket hozott: előbb Romhánynál sikerült csapást mérni a törökökre, majd Fülekben állomásozó török csapatok is feladták a várat.
1594 elején az oszták-magyar csapatok ismét lendületet vettek, s Pálffy Miklós vezetésével hozzáfogtak Esztergom ostromához. A hónapokig tartó ostrom során azonban – ahol Balassi Bálint halálát lelete – nem bírtak a törökökkel. A Szinán pasa által vezetett fősereg hozzáfogott Győr ostromához, s 3 heti ostrom után a teljesen magára maradt császári főkapitány, Ferdinand Hardegg szeptemberben szabad elvonulás fejében feladja a várat. Ez óriási csapást jelentett a Habsburg birodalom számára, hiszen Bécs közvetlen veszélybe került. A veszteség súlyosságát jelzi, hogy a főkapitányt gyávaság miatt kivégzik. A török meg is szervezték a győri vilájetet, ami azonban csak1598-ig működhetett, mert akkor sikerült visszafoglalni a várat.
Az 1595-ös év nagy győzelmeket hozott Magyarország számára. Ennek egyik oka az volt, hogy az Erdélyi fejedelemség is bekapcsolódott a háborúba, így újabb front nyílt a török ellen. Január 28.-án ugyanis Báthory Zsigmond fejedelem szerződést kötött Rudolf császárral, s Báthory Havasalföld és Moldva támogatását is biztosította. Az egyesült erdélyi-havasalföldi csapatok nagy sikereket értek el Erdélyben: a Bocskai István és Vitéz Mihály által vezetett csapatok október 29.-én Gyurgyevónál mezei csatában megverték a török csapatokat, majd visszafoglalták Lippa és Jenő várát. Mindeközben a dunántúli fronton sikerült először Párkányt, majd szeptemberben Esztergom is visszafoglalni, s így komoly veszélybe került a törökök győri hódítása, de maga Buda vára is.
A keresztény hadak győzelmeit látva az időközben trónra lépő III. Mehmed (1595-1603) úgy döntött, hogy maga vezet hadjáratot Magyarország ellen. A 150 ezres szultáni sereg 1596-ban érkezett Magyarországra, s ezúttal a hadjárat célja nem Bécs elfoglalása volt, hanem a felvidék kulcsának tartott Eger bevétele. A várat Nyáry Pál főkapitány háromhetes ostrom után októberben átadta. Az egyesített osztrák-magyar-erdélyi seregek ekkor Mezőkereszteshez vonultak azzal a céllal, hogy Eger várát visszafoglalják. Az 55 ezres sereget Miksa főherceg és Báthory Zsigmond vezette, és a csatát végül az döntötte el, hogy a keresztény csapatok elkezdtek fosztogatni a török táborban. Így a szultán szerény, ámde fontos győzelmet aratott, mivel ez a csata meghatározó volt a háború kimenetele szempontjából: Eger várát nem sikerül visszafoglalni és az erdélyi szövetséges elkötelezettsége is innentől kezdve inog meg.
Állóháború kialakulása 1597-1600
Az eltelt 6 évben a hadiszerencse hol az osztrák-magyar oldalnak, hol a töröknek kedvezett, de egyik félnek sem sikerült a háborút alapvetően eldöntő haditettet véghezvinnie. Mindez azt mutatta, hogy a két birodalom közti erők nagyjából kiegyensúlyozottak voltak, így 1597-től kezdődően a harci aktivitás lecsökkent, időnként állóháború alakul ki.
Ebből az időszakból jelentőségüknél fogva két év eseményei emelkedtek mégis ki. Az 1698-as év kivételesen sikeres volt a magyarok számára, ugyanis a törökök 1593-as és 1594-es dunántúli foglalásait sikerült visszaszerezni. A sort márciusban Győr visszavétele nyitotta, ahol Pálffy Miklós és Adolf von Schwarzenberg hetekig tartó, alapos előkészítés után, elterelő hadműveletet is bevetve éjszaka, csellel foglalták vissza várat. Néhány törökül beszélő katonájuk magukat töröknek kiadva úgy tett, mintha az utánpótlást szállítanák a várba, így sikerült elérniük, hogy a törökök kinyissák a kapukat. Ekkor petárdával berobbantották a kapukat, bejutottak a várba, majd hősies kézitusa során elfoglalták azt. Ezt követően Pálffy Miklós Tatát is visszafoglalja, majd Veszprém és Palota is magyar kézre kerül. Győr visszavétele óriási jelentőségű esemény volt, Pálffyt hatalmas ünneplésben részesítették és az udvar is kitüntette . A török elleni háborúkban Hunyadi János után a második legsikeresebb hadvezér volt.
1600-ban indított újabb török hadjáratban másfél hónapos ostrom után Kanizsa török kézre kerül, ahol megszervezték az új vilájetet. A várat feladó Georg Paradeiser főkapitányt is kivégezték.
Erdély helyzete
Erdély helyzete különösen kényes volt a török közelsége miatt, hiszen a Habsburgok oldalán történő elköteleződés esetén számíthatott a Porta megtorló akciójára. Ezért Erdélyben a háború kezdete óta két irányvonal alakult ki a háborúhoz való viszonyulás tekintetében. Báthory Zsigmond fejedelem maga azon az állásponton volt, hogy a háborúba be kell lépni a Habsburgok oldalán, s ebben például nagybátyja, Bocskai István váradi főkapitány is támogatta. A vele szemben álló tábor szerint viszont, melyet főleg Báthory Boldizsár képviselt, a Habsburg oldalon történő beavatkozás nagyon veszélyes, ezért ki kell maradni a háborúból, nehogy kivívják a törökök haragját. Ezen felül a jórészt protestáns Erdélyben gyanakvóan néztek a katolikus vallású és jezsuita neveltetésű fejedelemre.
Az első konfliktusra 1594-ben került sor a két tábor között, amikor Báthory Zsigmond szóban elkötelezte magát a császárnak, az országgyűlés azonban nem járult hozzá, hogy Erdély a Habsburgok oldalán bekapcsolódjon a háborúba. Így került sor Bárthory Zsigmond első lemondására 1594 júliusában. A fejedelem azonban augusztusban visszatér Erdélybe, és a Habsburg-ellenes párt több képviselőjét (Báthory Boldizsárt, Kovacsóczy Farkast, Kendi Sándort) kivégeztette.
Ezzel megnyílt az út a Habsburgokkal való szövetségkötés előtt, s a következő év elején, 1595 januárjában Prágában Báthory és Rudolf császár aláírta a megállapodást, melynek megpecsételésére még abban az évben feleségül vette Mária Krisztierna főhercegnőt. Báthoryhoz csatlakozott Vitéz Mihály havasalföldi vajda is. A várt siker nem is marad el (Gyurgyevó, Lippa, Jenő). A gyurgyevói csatában számos közszékely vett részt annak fejében, hogy a fejedelem ígéretet tett felszabadításukra. Mivel azonban az ígéreteket nem tartották be, a székelyek 1596 elején felkelésbe fogtak. A „véres farsangot” Bocskai István verte le.
Az 1596 októberében bekövetkező mezőkeresztesi vereség hatására azonban Báthory elbizonytalanodott, és a lemondás gondolatát fontolgatta. Egy ideig a környezete még vissza tudta tartani, de 1598 márciusában, immár másodjára, ismét lemondott, elhagyta Erdélyt és a Jagelló Izabella királynénak is felajánlott Oppeln és Ratibor hercegségekbe távozott. A kormányzást hivatalosan feleségére hagyta. Elhatározása azonban nem tartott sokáig, mert még ugyanazon év augusztusában visszatért Erdélybe.
1599 márciusában ismét meggondolta magát és a fejedelmi hatalmat átadta Báthory András bíborosnak. Ekkor lépett a színre Vitéz Mihály havasalföldi vajda, aki kihasználva Báthory András ingatag helyzetét, rárontott Erdélyre, szövetkezett a székelyekkel és a Szeben melletti Sellenberknél (1599 október) vereséget mért a fejedelemre. Bárthoryt menekülés közben egy feldühödött székely brutálisan meggyilkolta. Ezt követően Vitéz Mihály saját magát nyilvánította fejedelemmé. Uralma nem tartott sokáig, ugyanis az erdélyi rendek megelégelve az állandó zűrzavart, Giorgio Basta kassai főkapitány segítségét kérték, aki nehézlovasságával 1600 szeptemberében Miriszló mellett döntő csapást mért a gyenge felszereltségű székely-román-kozák seregre.
1601 februárjában Báthory Zsigmond ismét megjelent Erdélyben, ám a Székely Mózes által vezetett seregeit Basta és Vitéz Mihály egyesült seregei 1601 augusztusában Goroszlónál megverték. Mivel Vitéz Mihály feleslegessé vált, a csata után Basta egyszerűen meggyilkoltatta.
Báthory Zsigmond 1602 júliusában ismét lemondott és végleg távozott Erdélyből.
Erdély megpróbáltatásai még mindig nem értek véget, mivel a hatalmat Basta ragadta magához, s folytatta kegyetlenkedéseit. Erdélyből csak 1604-ben, a Bocskai felkelés hírére távozott.
A háború mérlege és lezárása
A háború katonailag nagyjából kiegyenlített eredményt hozott: a királyi Magyarország számára elveszett Eger és Kanizsa (mindkettőt csak a török kiűzésével sikerül visszaszerezni), északon viszont Fülek magyar kézre került. Az erdélyi oldalon Lippa és Jenő várát adta fel a török, ezek azonban csak 1616-ig, illetve 1658-ig maradnak erdélyi kézen.
A háborút a zsitvatoroki béke zátta le, melyet I. Ahmed (ur. 1603-1617) és Rudolf követei – Bocskai közvetítésének köszönhetően – 1606. október 29-én írtak alá a mai Dunaradvány közelében (Szlovákia). A szerződés értelmében a felek a fennálló állapotok szerint zárták le a háborút – vagyis Eger és Kanizsa török kézen maradt. A két birodalom erőviszonyának változását jelezte, hogy a szultán 200 000 forint egyszeri ajándék kifizetése fejében elengedte a Ferdinánd (1527-1564) óta fizetett évi adót.
Felhasznált irodalom:
Tarján M. Tamás: A drinápolyi béke. Egy hosszúra nyúlt fegyverszünet, www.rubicon.hu
Tarján M. Tamás: 1596. október 26. A mezőkeresztesi csata, www.rubicon.hu
Tarján M. Tamás: 1597. december 23. Báthory Zsigmond másodszor mond le fejedelmi székéről, www.rubicon.hu
Tarján M. Tamás: 1598. március 28. Megkezdődik Győr cseles ostroma, www.rubicon.hu
Tarján M. Tamás: 1600. szeptember 18. Vitéz Mihály vajda vereséget szenved Miriszlónál, www.rubicon.hu,
Tarján M. Tamás: 1606. december 9. Rudolf király ratifikálja a zsitvatoroki békeszerződést, www.rubicon.hu
Újváry Zsuzsanna: „Nagy két császár birodalmi között”, Magyar História, Gondolat, 1984
Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711, Magyarok Európában II., Budapest, 1990
Pálffy Géza: A tizenhatodik század története, Magyar századok, Pannonica Kiadó, 2000
Pálffy Géza: A három részre szakadt ország 1526-1606, Magyarország története 9, Kossuth Kiadó, 2009