1438-ban a Habsburg II. Albertet (1438-39) választották királlyá, aki megszerezte a magyar és a cseh koronát is. Ettől kezdve a császári címet mindvégig a Habsburgok birtokolták. Politikai programjuk, hogy saját birtokaikat növeljék, s ennek eléréséhez a császári címet presztízsként használják fel. A birodalom az ő számukra dicsőség és személyes ambíciók kiélésének forrása. III. Frigyes (1440-1493) volt az utolsó császár, akit 1452-ben Rómában koronáznak császárrá. Frigyes egyáltalán nem érdeklődött a birodalom iránt. Saját birtokaira koncentrált, melyeket Hunyadi Mátyás veszélyeztetett, hiszen Stájerország és Alsó-Ausztria után 1485-ben Bécset is elfoglalta. A másik veszélyt az a cseh arisztokrata Podjebrád György jelentette, aki támogatta a huszitákat, 1458-ban megszerezte a cseh trónt, majd ténylegesen elszakadt a birodalomtól. A cseh rendek 1469-ben Mátyást választották királlyá Podjebrád helyett, de a lengyel Ulászló is igényt tartott a cseh trónra. Egy évtizedes küzdelem következett Mátyás és Ulászló között, végül 1478-ban Mátyás lemondott a cseh trónról Ulászló javára.
I. Miksa (1486-1519): első lépések a Habsburgok családi birodalma felé
-
"Tu felix Austria nube"
I. Miksa (1486-1519, császári címet 1508-ban vette fel, s a pápa nem koronázta meg) indította el a Habsburgok családi birodalmának kialakítását. 1477-ben feleségül vette Burgundi Máriát, ezzel örökölte Németalföldet és Burgundiát, ennek azonban csak kis részét tudja megtartani a francia XI. Lajos és VIII. Henrik ellen viselt hosszú háború következtében (1493 senlisi egyezmény). Az ő uralkodása alatt gyermekeinek házassága révén előkészítette V. Károly hatalmas birodalmát. Szintén ebben az időben indult meg a magyar trón megszerzésére és egy Duna-menti birodalom kiépítésére irányuló tevékenység: 1491-ben házassági szerződést köt Jagelló Ulászlóval, melyet 1506-ban házassági szerződéssel pecsételtek meg (unokái Ferdinánd / Mária és Ulászló gyermekei Anna / Lajos házassága). E szerződés alapján követelhette I. Ferdinánd 1526-ban a magyar és cseh koronát. Nyugaton hasonló kölcsönös házassági és örökösödési szerződést kötött 1495-ban a spanyol királyi párral (Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella): Aragóniai János / Őrült Johanna és Miksa gyermekei, Margit és Szép Fülöp között (házasságkötés: 1497, 1496). Mivel pedig II. Lajos és Don Juan is utód nélkül haltak meg (1526, 1497), így a Habsburgok örökölték a spanyol, a magyar és a cseh trónt is.
-
Kísérlet a birodalom megreformálására
I. Miksa tevékenységének másik fő csapása a Német-római Birodalom megreformálására irányult. A 15. században a reform kérdése többször is felmerült a birodalmi gyűléseken (1422, 1427, 1434, 1439), de gyakorlati megvalósításukra nem került sor. Az első tényleges döntésekre az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlésen került sor, melynek döntései alapvetően alakították át a birodalmat. Örökös békét hirdettek a birodalomban, s megtiltották a tartományurak egymás közti magánháborúit. Elhatározták, hogy a birodalmi gyűlést a jövőben évente össze fogják hívni. Erre ugyan nem mindig került sor, de a gyűlés működését szabályozták. A birodalmi gyűlés a 15. század eleje óta létezett, a birodalmi rendek ültek össze, hogy birodalmi ügyekben tanácskozzanak. Korlátozta a császár hatalmát, aki csak a rendek beleegyezésével vethetett ki adó, fontos szerepet játszott a hadügyekben is. A gyűlés 3 kollégiumból állt. Az első a választófejedelmek kollégiuma volt, melynek tagjai a császár személyének kiválasztásán és a megválasztáson kívül magas rangú birodalmi tisztségeket is viseltek. A második a fejedelmi kollégium volt, mely két csoportból állt: a személyi szavazattal bíró fejedelmekből és a kollektív szavazattal bíró, nem fejedelmi rangú nemesek, főpapok. A harmadik kollégium a birodalmi városoké volt, melyet sokáig alacsonyabb rendűnek tekintettek, szavazati jogot csak 1582-ben kapott, teljesen egyenjogúvá pedig a vesztfáliai békével vált. Ugyanekkor állították fel a Birodalmi Kamarai Bíróságot, melynek feladata a birodalmi béke megőrzése, valamint a birodalmi igazságszolgáltatás a legfelsőbb szinten.
A reform folytatásaként létrehozták a birodalmi kerületeket, melyek száma 1500-ban 6 volt (frank, bajor, sváb, felső- és alsó-rajnai, szász), majd 1512-ben 10-re bővült a választófejedelemségek és örökös tartományok bevonásával, Svájc és Csehország kívül maradt. A kerületek külön gyűlései voltak, ahol megvitatták a birodalmi gyűlésen felmerülő kérdéseket, valamint tagokat delegáltak a birodalmi kormányba.
V. Károly és a Habsburg hegemónia Európában (1516-1556)
I. Miksát unokája, V. Károly követte a trónon (1516-1556 spanyol király, 1519-1556 német király, császárrá koronázás: 1530). Hatalmas birodalma abszolút hegemóniát biztosít számára Európában. Uralkodása alatt kezdődött el az a rivalizálás a Habsburgok és a francia Valois-k között, ahol a 16. században még a Habsburgok győzedelmeskedtek, a 17. századtól kezdve azonban az európai hatalmi átrendeződés következtében fokozatosan háttérbe szorultak és veszteségeket kellett elkönyvelniük. A rivalizálás a császári korona megszerzése kapcsán is megnyilvánult, I. Ferenc francia király ugyanis 400 000 tallért (1,5 tonna aranyat) fizetett a választófejedelmeknek a szavazataikért, Károly viszont részben a Fuggerektől felvett kölcsönből finanszírozva 850 000 forintot (2 tonna aranyat) fizetett, így ő nyerte el a császári címet.
A franciákkal vívott dinasztikus vetélkedés itáliai birtokokért folyt 1494-től (itáliai háborúk), s a háborút lezáró 1559-ben Cateau-Cambrésis-ben megkötött békével a Habsburg-dinasztia és Spanyolország hatalma csúcsára ért, hegemón hatalommá vált a kontinensen.
A reformáció és az augsburgi vallásbéke (1555)
A 16. század legnagyobb megpróbáltatását a birodalom számára a reformáció jelentette, ugyanis azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a területi és politikai széttagoltságot a vallási széttagoltság tovább mélyíti. Ezért V. Károly, maga a katolicizmus híveként, a birodalom ellenségét látta a reformációban, s mindent elkövetett, hogy terjedését megakadályozza. Ezzel szemben a tartományurak a császári hatalommal szembeni elkülönülésük megerősítésére, további jogok és kiváltságok megszerzésére, valamint egyházi birtokok kisajátítására használták fel az új vallást, ebben az értelemben a reformáció rendi ideológiaként jelent meg. 1521-ben az V. Károly az általa összehívott wormsi birodalmi gyűlésen megpróbálta visszaállítani a vallási egységet, elítélte és kiközösítette Luthert. A reformáció azonban gyorsan terjedt a társadalom minden rétegében: a parasztok körében (1424-1425 parasztháború) és a fejedelmek kötött is (3 választófejedelem áttért az új vallásra és szekularizálja az egyház birtokait). Mivel az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen sem tudtak a felek egymással megbékélni, a birodalom vallási kettészakadása elkerülhetetlen volt. A protestáns fejedelmek 1531-ben létrehozzák a schmalkaldeni szövetséget a katolicizmust pártoló császárral szemben. A szövetséghez csatlakozott I. Ferenc. A császár megindította a schmalkaldeni háborút (1546-1547), mely hatalmas pusztítást végzett a birodalomban, s ugyan a császár katonai győzelmet aratott a protestáns fejedelmek felett, a vallási egység helyreállítását mégsem tudta keresztülvinni, mivel gyakorlati hatalommal nem rendelkezett. Károly ezért hajlott a kompromisszumra, így 1555-ben létrejött az augsburgi vallásbéke a császár és a birodalmi rendek között. Ennek értelmében a rendek jogai tovább bővültek: a lutheránus vallás egyenjogúvá vált a katolikussal, a birodalmi rendek és a szabad birodalmi városok szabadon megválaszthatták vallásukat, a fejedelmek eldönthették, hogy tartományuk melyik felekezethez tartozzon, az alattvalóknak pedig ezt követniük kellett (akié a föld, azé a vallás). A császárnak tehát nem sikerült visszaállítani a birodalom vallási egységét, így a reformáció nyomán a széttagoltság tovább mélyült.
Károly megfáradva, csalódottan, betegen 1556-ban lemondott a birodalom vezetéséről és megosztotta azt fia Fülöp és öccse Ferdinánd között. I. Ferdinánd 1521 óta igazgatta az örökös tartományokat, 1526-tól magyar és cseh király volt, de Károly távollétében Németország helytartója is volt. Az uralma alá tartozó területeken elindította azt a központosítási tevékenységet, mely a Habsburg birodalomban az általa létrehozott alapokon a következő századokban is folytatódni fog. Törekvése arra irányult, hogy egységesítse a birodalmi és az örökös tartományi ügyek kormányszerveit. Először megreformálta saját tanácsát, s létrehozza a Birodalmi Udvari és a Titkos Tanácsot, majd a Birodalmi Udvari Kancelláriát, melyek illetékessége kiterjedt a birodalomra és az örökös tartományokra is. A 17. században a Birodalmi és osztrák kancellária szétvált, az Udvari Tanács elveszítette illetékességét az örökös tartományok tekintetében. Egységesítő törekvése tehát kudarcot vallott.
A harmincéves háború (1618-1648)
-
Előzmények
A 17. században újabb megrázkódtatás érte a birodalmat a harmincéves háborúban (1618-1648). A reformáció visszaszorítását célzó katolikus megújulás egyre erősödött, ezért a protestáns fejedelmek érdekeik védelmében 1608-ban létrehozták a Protestáns Uniót, a katolikus fejedelmek erre válaszul 1609-ben a Katolikus Ligát.
-
A cseh háború
A háború 1618-ban kezdődött, amikor Csehországban II. Ferdinánd protestánsellenes politikája miatt felkelés tör ki, a cseh rendek meghívták a trónra a Protestáns Unió egyik tagját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet, de az 1620-as fehérhegyi csatában a cseh rendek és a Liga csapatai vereséget szenvedtek. Ezt követően Csehországot beolvasztották a Habsburg birodalomba, a protestáns vallást és a nemzeti nyelv használatát betiltották.
-
A háború európai méretűvé szélesedik
1623-ban a háború átterjedt a birodalom német területeire, miután a császár büntetőhadjáratot indított Pfalz ellen. V. Frigyest elűzte és helyette a bajor herceget tette meg választófejedelemmé. Ezt követően az európai hatalmak sorra avatkoztak be a háborúba a hatalmi törekvéseiknek megfelelően, néha ellentétben vallási meggyőződésükkel, két nagy hatalmi szövetséget alkotva: a Habsburgok oldalán Spanyolország, Belgium és Lengyelország, vele szemben pedig a feltörekvő államok: Franciaország, Anglia, Hollandia, Svédország.
-
A veszfáliai béke
A háború bonyolultságára jellemző, hogy a béketárgyalások 5 éven át folytak, s a béke aláírása után még 3 évig vitatkoztak néhány pont végrehajtásán. A vesztfáliai béke (1648) megpecsételte a birodalom sorsát. Vallási kérdésekben elismerte a kálvinista vallás egyenrangúságát, megtagadta az 1555-ös cuius regio, eius religio elvét: a fejedelmek nem alkalmazhattak kényszert, csak szabályozhatták a más vallásúak vallási tevékenységét. A birodalom csaknem 300 önálló államra bomlott, a császárság független államok szövetségi rendszerévé vált. A béke elismerte a fejedelmek tartományi szuverenitását, lehetővé tette, hogy szerződéseket kössenek külföldi államokkal, amennyiben e szerződés nem irányul a császár és a birodalom ellen, vagyis a német Aranybulla kiadása (1356) óta élvezett belpolitikai és az augsburgi vallásbéke (1555) óta élvezett vallási függetlenség mellé megkapták a külpolitikai függetlenséget is. Hollandia és Svájc teljes függetlenségét is kimondták.
-
A háború következményei
A hosszú 16. században kialakult modern világgazdasági rendszer nyomán meginduló hatalmi átrendeződésben a gazdaságilag megerősödő államok, Franciaország, Anglia, Hollandia a háborúból megerősödve kerültek ki, míg a Habsburg monarchia és Spanyolország hatalma megrendült. Ezt az új állapotot szentesítette a vesztfáliai béke. A birodalomban pedig végleg elbukott az erős központi hatalom kiépítésére irányuló ősi császári törekvés.
A vég (1648-1806)
A következő 150 évben a Habsburgok nagyhatalmi terveikhez használták fel a császári címmel együtt járó szimbolikus elsőséget. Főleg a katolikus fejedelmek támogatását igyekeztek megnyerni. Hatalmi törekvéseik megvalósításában legfőbb ellenfele XIV. Lajos volt.
-
A porosz királyság megszületése
A német területek hosszú távú politikai fejlődése szempontjából fontos esemény volt, hogy I. Hohenzollern Frigyes brandenburgi választófejedelem 1701-ben elnyerte a királyi címet I. Lipót császártól a spanyol örökösödési háborúban nyújtott támogatásért cserében. Így a Brandenburgi Választófejedelemség és a Porosz Hercegség 1618-ban megkötött uniójából megszületett a Porosz Királyság.
-
A 18. századi háborúk
A 18. században a császári cím jelentősége egyre csökkent, így a Habsburgok sem tudták hatalmi céljaikra felhasználni. Vereséget szenvedtek és területeket veszítettek a spanyol örökösödése háborúban (1711-1714), az osztrák örökösödése háborúban (1740-1748) viszont a területi veszteségek ellenére a Habsburg birodalmat sikerült megmenteni a bukástól és elismertetni a leányági örökösödést. A birodalmon belül legnagyobb riválisuk rövid időn belül Poroszország lett, ahol a Hohenzollernek központosított, katonailag is erős mintaállamot hoztak létre, s a hétéves háborúban (1756-1763) a Habsburgok fél Európával szövetkeztek ellenük, de így is kénytelenek voltak lemondani egyik értékes tartományról, Sziléziáról a poroszok javára.
-
Napóleon színre lép
A francia forradalom és Napóleon átmeneti időre egy oldalra állította az osztrák császárt és a porosz királyt, s II. Lipót igyekezett a status quo-t fenntartani. 1804-ben Napóleon császárrá koronázta magát, s Nagy Károly örökösének tekintette magát. Felszólította II. Ferencet, hogy mondjon le a német-római császári címről, és vegye fel az Ausztria császára címet. Ferenc ezt elutasította, ezért kitört a harmadik koalíciós háború, ahol Ausztria vereséget szenvedett az austerlitzi csatában (1806). Ezt követően II. Ferenc lemondott a császári címről. Létrejött a Rajnai Szövetség (1806-1803), melyhez a kisebb német államok csatlakoztak. A két nagy állam (Ausztria és Poroszország) független maradt. Ausztria hatalma így kizárólag a Habsburg birtokokra korlátozódott a későbbiekben.
Felhasznált irodalom:
Németország, Rubicon, 1999/1-2
Katus László: A középkor története, Pannonica-Rubicon, 2000
Saint Empire romain germanique, www.larousse.hu és www.wikipedia.org
Tarján M. Tamás: 1122. szeptember 23. A wormsi konkordátum megkötése, www.rubicon.hu
Tarján M. Tamás: 1559. április 3. Megkötik az itáliai háborúkat lezáró békét , www.rubicon.hu
Hahner Péter: A vesztfáliai béke, www.rubicon.hu