Néhány szöveg történelemről

Óbabiloni korszak 2000-1600

A babiloni korok megnevezésüket a babiloni nyelvről kapták. Az akkád nyelv a 2. évezred elejétől kezdve két nyelvjárásra vált szét: az asszír és a babiloni dialektusra. A 2. évezredben a babiloni nyelv vált a Közel-Kelet irodalmi és diplomáciai nyelvévé.

Az óbabiloni kor nem jelenti a korszak politikai egységét, birodalmat csupán néhány évtizedre Hammurapi tudott létrehozni a 18-17. században.

Babilon település már az akkád birodalom és a III. Uri dinasztia idejében megjelent. A Mezopotámiától nyugatra fekvő sztyeppés, félsivatagos területről a korábbi századokban a területre  beszivárogtak a sémi nyelvet beszélő amurru vagy amorita törzsek, s a 19. században Babilon trónjára is egy amorita származású dinasztia került, ezt nevezzük I. babiloni dinasztiának. A korszak első felében Alsó-Mezopotámiát Iszin és Larsza uralták, eközben a babiloni uralkodók egyre inkább  kiterjesztették területi uralmukat. Országuk legnagyobb kiterjedését Hammurapi alatt érte el, ekkor uralták Esnunna, Larsza és Mari államokat.

 

Iszin-Larsza periódus a 20.-19. században (2000-1800)

A korszakot a két város rivalizálása jellemezte. Iszin a 20. században élte fénykorát. Legjelentősebb uralkodója Lipit-Istar lugal volt, aki törvénykönyvet bocsátott ki. Ebből kiderült, hogy a magántulajdon a mezőgazdaságban általánossá vált, örökölhető és elidegeníthető volt. Szabályozta a közmunka kötelezettséget.

Később Larsza vette át a térségben a vezető szerepet és Rim-Szin király uralkodása alatt elfoglalta Larsza városát is. Rim-Szin 30 éven át háborúzott Hammurapival, míg végül alulmaradt a küzdelemben.

 

Hammurapi birodalma a 18. században (1792-1750)

Tudatosan törekedett a birodalom kiépítésére. Közép-Mezopotámiában hosszú háború során elfoglalta Larszát (Rim-Szin), majd a dél-mezopotámiai területeket is meghódította, felvette a sumer-akkád királyi címet. Hadjáratokat vezetett Mari és Assur ellen is, de ezeket a területeket nem csatolta a birodalmához, hanem vazallus államokat alakított ki és ezzel ellenőrizte a kereskedelmi utakat. A korszakot Hammurapi törvényeiből ismerjük, melyek egy 2,25 méter magas dioritból készült törvényoszlopon maradtak fenn, ez ma a Louvre-ban található. Hammurapi halála után a birodalom lehanyatlott, a korszak végének 1595-öt tekintjük, amikor I. Mursilis hettita uralkodó kifosztotta Babilont.

• A gazdasági élet szereplői

A gazdasági tevékenység kétféle gazdasági egységben folyt: egyfelől a közösségi tulajdonban lévő palota- és templomgazdaságban, másfelől a magántulajdonban lévő gazdasági egységekben. A két tulajdonforma közti határ nem olyan szigorú, mint manapság: a magánbirtokkal rendelkezők folytathattak tevékenységet a közösségi földeken. A palota- és templomgazdaságot hasonlóképpen irányították. A palotagazdaság tulajdonosa a király, a templomgazdaságé a papság volt. Mindkettő hatalmas földbirtokkal rendelkezett. Az előkelők jelentős része nekik dolgozott. A befolyó hatalmas jövedelmeket a palota és a papság visszajuttatta az adminisztratív vezetőknek és a hadseregnek (redisztribúció). Ezek a csoportok adták a társadalom elitjét.

A palota és a templom földjei két típusba tartoztak. Egyik részér függő személyek művelték nem saját termelőeszközökkel, másik részét (ilku) olyan személyek kapták, akik valamilyen szolgálatot teljesítettek a palota/templom számára, katonai, adminisztratív vagy kézműves szolgálatot. A palota kereskedelmi és kézműves szolgálatot is folytatott.

• A társadalom

A társadalom jogi szempontból két csoportra oszlott: szabadokra és nem szabadokra. A szabadokon belül megkülönböztetjük az awilum (a szó jelentése: ember), azaz a teljes jogú szabadok csoportját, akik a társadalom legmagasabb rangú tagjai voltak, a palota adminisztrációjának a tagjai, egyfajta arisztokrácia. A muskenum a nem teljes jogú személyt jelentette, a szabad és a nem szabd közti átmeneti réteget, valamely nagy szervezeti egységtől (palota, templom) függő személyt, ide tartoztak a kereskedők, parasztok, kézművesek, munkások. A nem szabadok csoportjának elnevezése wardum volt, azaz szolgaréteg, rabszolga, de ők sem voltak teljesen jogtalan emberek, mert házasodhattak, lehetett tulajdonuk. Azonban eladhatók voltak. Egy részük hadifogolyból lett rabszolga, másik részük adósrabszolga, őket a törvény védte.

A társadalom foglalkozás alapján a következő csoportokra oszlott. A társadalom csúcsán a király állt. Ekkorra a királyi és főpapi funkció különvált. Az arisztokráciát alkották a királyi adminisztráció vezetői, a nagy földbirtokosok.

• A város

Az óbabiloni kor valódi városi civilizáció volt. A város folyó vagy több folyó torkolatánál, esetleg mesterségesen kialakított csatorna mentén épült. A folyami közlekedés céljaira kialakított kikötővel, karummal rendelkezett. A várost fallal vették körül, egy vagy több kapun lehetett bejutni, ahol a vámokat szedték. A főút a városközpontba vezetett, itt helyezkedett el a királynak vagy helytartójának a palotája, valamint a város temploma, néha a zikkurat (toronytemplom) is. A város területének egy részét mezőgazdasági földek foglalták el, azaz a városon belül is folyt a termelés. A város kerületekre oszlott, ezek sokszor foglalkozás alapján szerveződtek (kereskedők, papok, kézművesek kerülete).

A nagy és kis alapterületű, gazdag és szegény házak nem különültek el egymástól, az építkezés valószínűleg azon elv alapján történt, hogy a gazdag házat körülvették a tőle függő helyzetben lévő szegény házak. A nagyobb házak közepén gyakran szoba vagy valamilyen központi helyiség található. A különböző funkciójú helyiségek (raktár, vizes helyiség, vallási szertartás helyisége) körkörösen helyezkedtek el, a kisebb házakban lineárisan. Valószínűleg emeletet is építettek. A családi sírhelyek a ház alatt helyezkedtek el, így őrizték meg a kapcsolatot a halottakkal. A lakosság jelentős része valószínűleg városban lakott, de voltak kisebb vidéki falvak, tanyák is.

• Hadsereg

Hammurapi állandó hadsereggel rendelkezett, ennek tagjait a telkes katonaság adta. A katonák földbirtokot kaptak, mely örökölhető volt. Ennek fejében meghatározott ideig katonai vagy rendőri szolgálatot teljesítettek a király részére. A telek és a szolgálat együttes elnevezése az ilku.

• Értelmiség

A társadalmon belül az értelmiség külön réteget alkotott. Első csoportjuk a királyi adminisztrációban dolgozott, a palotagazdaságot irányította. 3 fontos tevékenységet végeztek: földmérést, az öntözéses gazdálkodás irányítását és csillagászati megfigyelést. Következő csoportot jelentették a jogászok, jogtudósok, végül pedig az irodalmi értelmiség, akinek feladata a sumer irodalmi szövegek összegyűjtése volt. A Gilgames eposz ekkor keletkezett.

 

 

A kassú dinasztia Babilon élén a 15.-12. században (Középbabiloni kor 1530-1150)

A hettita betörés után Babilon trónját egy kassu király foglalta el, s egészen 1155-ig kassú királyok uralkodtak, ezért ezt a kort kassú kornak is hívjuk.

A kassúk vagy kassziták a Zagrosz felől érkeztek Mezopotámiába, nomád állattenyésztéssel foglalkoztak, s az árucsere vonzotta őket. A 18. században jelentek meg Észak- Mezopotámiában, majd a 17. században békés úton szivárogtak dél felé, Közép-Mezopotámiába. Szoros kapcsolatot ápoltak a hurri népességgel. A lovat ők terjesztették el Mezopotámiában. A kassú nyelv nem rokona Elő-Ázsia egyetlen ismert nyelvének sem. Fél évszázados uralmuk után kiszorultak Babilonból és a Zagrosz hegységbe tértek vissza.

A kassú állam a 12. században, II. Burnaburidas uralkodása alatt volt a legerősebb, de akkor is csak annyira futotta, hogy hódoltassák a Tengerföldet, ezzel megszüntették az utolsó sumer államot. Fő riválisuk Assur volt.

A 12. században a tengeri népekkel egy időben megindult az arámi népek vándorlása Mezopotámiában. Az arámiak egy sémi nép volt, akik Szíria felől érkeztek. Az arámi népek vándorlása nyomán a kassú állam teljesen megszűnt. Hatásukra a sumer-akkád nyelv használata visszaszorul, s innentől kezdve az arámi nyelv terjed el széles körben.

 

Asszíria születése a 20-19. században (Óasszír kor 2000-1800)

Assur városa Babilontól északra kb. 500 kilométerre, a Tigris nyugati partján feküdt. A 3. évezredtől lakott volt és folyamatos kereskedelmi kapcsolatban állt a déli területekkel. Jelentősége abban állt, hogy ellenőrizni tudta a dél felé menő kereskedelmet. Politikai fennhatósága ekkor csak a város közvetlen környékére terjedt ki.

A 3. és 2.évezred fordulóján Észak-Mezopotámiában hatalmi vákuum alakult ki, ami lehetőséget biztosított a távolsági kereskedelem felvirágzására. Assur ebben az időben tekintélyes városállammá fejlődött, városfallal vette magát körül, tekintélyes szentélyeket épített és jó vízellátással rendelkezett. Az asszírok helyben mezőgazdasággal foglalkoztak, itt nem volt szükség öntözésre a mezőgazdasági műveléshez, mivel elegendő csapadék hullott a gabonatermesztéshez. Mivel Dél-Mezopotámiában a szikesedés miatt a gabona már nem termett meg, a fejlődés központja észak felé tolódott.

Az asszírok  Anatóliával építettek ki virágzó kereskedelmi kapcsolatokat. A távolsági kereskedelemben az asszír karavánok ónt és szövetet szállítottak Anatóliába, cserébe onnan ezüstöt, fát és aranyat hoztak. Anatólián belül rézkereskedelemmel foglalkoztak. A Dél-Mezopotámiába irányuló közvetítő kereskedelemben is fontos szerepük volt. Kis-Ázsiában kereskedőtelepeket, karumokat hoztak létre, melyek közül legjelentősebb az Assurtól 1000 kilométerre fekvő Kanis (ma Kültepe) volt. Ezek a telepek, lerakatok önálló önkormányzattal rendelkeztek.

A kereskedelemnek két intenzív szakasza volt: a 19. században 80 évig, majd a 18. században Samsi-Adad idejében 70 évig.

A kereskedelem családi vállalkozásban működött. A családfő Assurban székelt, a család tagjai kitelepültek a kereskedelmi képviseletbe. A vállalkozás alkalmazottai végezték a termékek szállítmányozását a karavánokkal.

Samsi-Adad a kor legjelentősebb uralkodója volt, Hammurapi kortársa. Idegen eredetű hódító volt, az amurrú törzsből származott, így foglalta el Assur trónját Területi államot akart létrehozni, fegyverrel védte a kereskedést, valamint hódító hadjáratot is folytatott Szíria és Mari ellen, ezek a hódítások azonban nem voltak tartósak. Halála után Assur katonai hatalma összeomlott, és Samsi-Adad fia, Ismé-Dagan csak Assurt tudta megtartani és minden igyekezet ellenére Hammurapi vazallusa lett. Később Asszíria Mitanni alattvalója lett.

 

Asszíria felemelkedése a 14-11. században (Középasszír kor 1400-1050)

Asszíria felemelkedése a 14. században kezdődött, a korábbi időszaktól teljesen eltérő koncepció alapján. Ennek lényege az volt, hogy Assur kilépett a városállam keretei közül, területi államot hozott létre, előbb középhatalommá, majd birodalommá vált. Ennek alapja az erős hadsereg volt, erre támaszkodva Asszíria katonai állammá alakult át, és folyamatos hódító háborúkat viselt szomszédai ellen. Fennállása alatt mindvégig három irányban harcolt: északon Urartu ellen, délen Babilon ellen, nyugaton pedig a Földközi-tenger irányában. Asszíria felemelkedését az a külpolitikai helyzet tette lehetővé, hogy a hettita újbirodalom Suppiluliumas idejében megerősödött és elsősorban Egyiptom ellen harcolt, ezen túlmenően leszámolt Mitanni állammal is, aminek korábban Assur a fennhatósága alá tartozott.

A felemelkedés elindítója és a birodalom megalapítója  I. Assur-Uballit (1365-1330) volt, aki először is kivívta függetlenségét Mitanni államtól, majd bekebelezte Mitanni keleti területeit, a Tigris bal partján a két Záb folyó közti rendkívül termékeny, kiváló gabonatermő vidéket, majd hatalmát észak felé kiterjesztette Ninivére és Kilizire. Ezzel létrehozta azt a területi egységet, mely Asszíriának  későbbi történelme során mindvégig a magját képezte. Asszíria jelentősége megnőtt és a korabeli hatalmak (Egyiptom, Hettita Birodalom, Babilon) közé emelkedett.

A 13. század nagy uralkodói I. Adad-Nirári (1307-1275), fia Sulmanu-Asaridu (1274-1245) és Tukulti-Ninurta (1244-1208) voltak, akik Asszíriát egységes országgá szervezték. Átszervezték a közigazgatást, kormányzókat neveztek ki a tartományok élére.  Minden irányba vezettek hódító hadjáratokat (Mitanni, kassú Babilon, Urartu). Ezeknek a hadjáratoknak azonban nem az volt a céljuk, hogy az ország területét növeljék, hiszen nem tudták volna megtartani. Céljuk az évente ismétlődő hadjáratokkal a kereskedelmi útvonalak biztosítása és a zsákmányszerzés volt. Ebben az időben kezdődtek az első tömeges deportálások, ezek célja az volt, hogy új, addig műveletlen földeket vonjanak művelés alá és így növeljék az állam gazdasági bázisát.

Egy évszázados hanyatlás után Tukulti-Apal-Ésarra (1115-1077) erősítette meg ismét Asszíriát. Őt már egyértelműen a birodalmi szemlélet vezérelte. Uralkodása alatt 28 zsákmányszerző hadjáratot vezetett minden irányba: eljutott a Van-tóig és a Földközi-tendgerig (Főnícia). Katonai sikereinek az volt az alapja, hogy vasból készült, lóvontatásos harci szekereket alkalmazott, a harci szekerek számát megnövelte és önálló fegyvernemmé alakította. A népcsoportok tömeges áttelepítése folytatódott. Asszíriát katonaállammá szervezte, ahol a katonai réteg vezető szerephez jutott. Hatalmának külpolitikai feltétele az volt, hogy ekkorra a Hettita Birodalom felbomlott, Egyiptom és Elam pedig lehanyatlott.

A középasszír kor fontos változást jelentett a korábbi korszakhoz képest, ugyanis sikerült állandó uralmat kiépíteni Észak-Mezopotámiában és beolvasztani ezt a régiót. A politikai rendszer élén a király állt, aki rendelkezett a mérhetetlen erőforrásokkal, melyeket új öntözőrendszerek, a mezőgazdasági termelés bővítésére lehetett felhasználni. Nagyszabású építkezések zajlottak Ninivében és az új közigazgatási központokban, ekkor alapították Kalhut. A társadalom élén az arisztokrácia állt, mely főhivatalnokokból és a hadsereg vezetőiből tevődött össze. A termelőmunkát a parasztok és a rabszolgák végezték. A teljes népesség szolgálattal tartozott a királynak, egyrészt adókkal, melyeket állatok, gabona és ezüst formájában fizettek, másrészt személyes szolgálattal, amely biztosította a munkaerők a középítkezéseken és a katonákat a hadseregben.

Tukulti-apal-Ésarra 1077-ben bekövetkezett halála után az arámi népek vándorlása destabilizálta a térséget, így Asszíria is jelentéktelenné vált. Az újbóli felemelkedés a 10. században lesz lehetséges.